2011. március 31., csütörtök

CSI : Chandlers Ford helyszínelők




Ma elvittem Hankát tornázni,és úgy volt hogy utána rögtön visszadobom a suliba fél 6-ra,mert suli buli lesz. Mikor hazaértem , gondoltam betolom a babakocsit a garázsba.............éééééés
Garázsajtó kinyit,babakocsit betol,és egeret felfedez :D :S bleeeeeeee.
Következő pillanatban ,behúzott nyakkal elkezdtem  vinnyogni az Évinek,hogy : " jajajajjjjj,egy döglött egér van a garázsban .Jajajajajjjjjj!" Nagyon izgatott lettem,hogy végre megvan az egyik kis köcsög. :D Persze nem bíztuk a véletlenre,ezért szétnéztünk hogy van-e még valahol. Az egyik egércsapdában volt valami fura,én már azt mondtam,hogy csak a doboz feliratát látjuk(kicsit átlátszó műanyag ),és nincs benne semmi. De Évi addig piszkálta míg kiderült,hogy az a "felirat" egy újabb egér :D. Na akkor bevonultam gumikesztyűkért és zacsiért. A gumikesztyű és a fotózgatásunk hozta ezt a helyszínelős ötletet. Évi hozott krétát,és körberajzolta az áldozatokat . :D Mi jól szórakoztunk az tuti. Még mondtam is,hogy : " Humorral jó elütni a minket ért súlyos traumák élét.....:D"
Azóta már millió ötlet beugrott mindkettőnknél,és sajnáljuk hogy kihagytuk. Bár Évikém az előbb feldobta,hogy végülis holnap még kiszedhetjük a kukából. :D Erre én:  " Exhumáljuk?!" :D Azt is megállapítottuk,hogy a kukát még egy hétig nem viszik el,szóval akár játszhatnánk is ,de neeeeeem. :D :D ;-D

2011. március 29., kedd

Gépház üzen :)

Kedves és kedvetlen olvasók :),ezúton jelentem hogy kijavítottam a  "Nagyon nehéz az életük" című bejegyzésnél található hibát,azaz a képek végre láthatóvá váltak........csiribííííííííí csiribááááááá. :)
Ezúton is előre elnézést kérek ,ha újra felmerülne hasonló hiba a rendszerben!!! :)
A HIBA NEM AZ ÖNÖK KÉSZÜLÉKÉBEN VAN !!!!  :D

Paultons Park és más apróságok..



Vasárnap csak mi csajok(öten!) felkerekedtünk,és elmentünk egy közeli vidámparkba. Úgy készültünk,hogy megfagyni nem fogunk,mert nagyon jó idő volt az elmúlt napokban. Na ehez képest az első 1órában elég cidri volt, Évi speckó rohangált és ugrált,miközben azt hajtogatta ,hogy "Szergej fasza gyerek,nem fázik...." :D Később,olyan dél körül rendesen melegem volt. A Paultons Park nagyon szép park,úgy néz ki mintha egy hatalmas ,gyönyörű botanikuskertben elszórtak volna hintákat. Szóval nem egy tipikus vidámpark néhány hintával, és valami kötelezően  elszórt néhány bukszussal. Felváltva ültünk fel Hanek mellé a hintákra. Az első amire felültem vele,az egy sárkány volt,ami körbe ment ,oszt annyi. :D ...............hittem én......,de mikort elindult......jajjjjj kapaszkodtam mint állat ,és a reggeli joghurtom is visszafelé kacsintgatott. Hanka persze nagyon élvezte,és szakadt a röhögéstől.  Gokartoztunk is,Hanka néha elrántotta a kormányt amiből hatalmas röhögések lettek,mert én meg nyomtam a gázt,mint süket a csengőt. :D Na de a gokart után bármire ültem fel Hanekkal,nekem már mindenhol durván hányingerem volt. :) A törpékkel is felültünk egy kisvonatra,nagyon élvezték. Van egy része a parknak ami húsvétkor nyit ki,amikor pont Magyaro.-on leszünk, ez a" Peppa Pig World" névre fog hallgatni .Peppa egy ritka ronda kismalac,viszont nagyon édes lett a Peppa rész a parkban. :D Majd visszamegyünk,mert nagyon érdekel minket. Nagyon szuper nap volt!!!
Igazából szerencsénk is volt,mert Sári még előző nap is elég rosszul volt,de vasárnapra már alakult. Bevolt gyulladva a füle a drágának. A fogaik jönnek rendesen,nyávogás is van dögivel. :) De rafkósak ám!!!! Amikor enniük kéne,akkor pár falat után elkezdenek sírni,mert hát jajajajajaaaaaaajjjjj de fáj a fogunk........de ha előkapod a babapudingot,babagyümit...stb.akkor hirtelen minden fájdalom elmúlik. :D És mi épp ezért lettünk hirtelen a "ridegtartás" lelkes hívei.:) Vagy eszel normális kaját,vagy nincs utána semmi. Ami jelen esetben még csak annyit jelent,hogy tök mindegy mennyit ettek,nincs utána semmi. Ma már kezdtek rájönni,hogy nem pálya a műbalhé. :D Lili inkább befejezi a hisztit,mert az az ővé amit megevett :D,Sári viszont makacs,tehát inkább szájzár és éhezés,mert ő akkoris csak édeset enne,de azért ma már Sári is lazult. :) Most ez így genyónak tűnhet,de gondoljatok bele,hogy a 2minidiktátor :) ,a komoly 1évükkel már most a fejünkre nőnek. :D Egyem meg a kis szivüket,tök igaz hogy nem hülyék csak gyerekek. :D Már most tudják mit akarnak. Rafkósak mint a nővérük. :) 
Közben szépen lassan halad a hazaköltözős terv,ill. úgy mondanám,hogy a lakás tervezése az kicsit ellett felejetve,mert mindig volt mit csinálnunk,viszont ma megvette az Évi az új gyereküléseket otthonra a kocsimba. Hanek is kapott újat,mert a régibe már alig fért bele most mikor otthon voltak. Jól elvoltunk a babaülés keresés közben(neten lett megvéve),mert én már talán kínomban is "lefikáztam" az üléseket,és egyszer mondja az Évi,hogy na most mi bajom van azzal a szürke üléssel,mikor ő pont azért választotta azt,hogy beleolvadjon a kocsimba. :) Na ezen is röhögtünk egy nagyot,mert belőlem meg kitört,hogy : Beleolvadni????Tele lesz az egész kocsi ülésekkel!!! Hátul lesz kettő,és Hankáé elől. :D Végül nem szürkék lettek. Különben nagyon jól néznek ki.
jajjjjj,nemis mondtam hogy megoldódott az ázás téma(legalábbis reméljük),a fenti wc-nél lehetett a probléma. Most várni kell hogy kiszáradjon a fal,de ma volt a festő,felmérte a helyzetet,majd tetőfedőt is küld a másik ázáshoz. Unatkozni nem lehet. :) 
Plussz infó! Tök jó idő van!!! Ma ugyan esett egy 10percig kb. ,de annyi. Amúgy napos idő van,olyan pólós sokszor. Igazi angol időjárás. :D Csak ne most szóljam el magam!! Hanka ma már a nyáriruhában ment,mármint az egyenruhára gondolok.De azért mert már a múlt héten is sokan abban mentek,és gondolom ciki volt neki ,hogy ő még a szürke szoknyában nyomja. :) Persze melege nem volt,de nem így adta elő,csak jelezte hogy azért holnap még mit húzna a nyáriruhára. :D :D Tény hogy Hanek nem egy tipikus angol gyerek,aki már egy szál pendelyben rohangál ilyenkor, bár szépen lassan idomul. :D

2011. március 27., vasárnap

Nagyon nehéz az életük..... :)





Édes bogarak!!! :) Hanka tegnap vacsi előtt ájult így el, a csajokat meg én altattam el ,mikor Southampton -ban vásároltunk ,és extra nyűgösek voltak. :) Igazi antikrisztus voltam,mert direkt a nappal szemben toltam őket,hogy tuti becsukják a szemüket,sőt visszafelé meg húztam a babakocsit magam mögött,mert csak így tudtam biztosítani a 100%-os napsütést. :) S lám mi lett az eredménye? :) Volt vagy 20perc nyugalmunk. :)

2011. március 26., szombat

Nálatok laknak-e állatok 3.?

Jó hír! :) Remy búcsúzik! :) Búcsúzik,de valószínűleg nem is járt nálunk. :D Ugyanis erős a gyanúnk,hogy a patkányírtó pasas csak átvert minket. A kapirgálás hallható még,de azok a régi madarak,és a patkányméreg is sértetlenül hever,sőt tul.képpen tisztaság van a padláson. Szóval ha minden igaz,akkor ez a sztori jól zárult.
Egérkéknek se híre se hamva,minden csapda üres..........,reméljük az is marad. Talán komolyan vették a kilakoltatást,vagy csak szimplán sértette pici egérlelküket,hogy a kukában landolt tetőtérbeépítéses családi házuk. :)
Nem merem elszólni,de egyelőre úgy tünik,hogy csak a régi madárkáink laknak velünk,és a "mókusunk" aki barátot is szerzett. Egyik nap már ketten kergetőztek a fákon. :)
Áááámmmmennnn! :)

2011. március 22., kedd

Nálatok laknak- e állatok 2. ?


Ha felismeritek a fent látható álarcos banditákat,akkor rájöttök hogy miért lett 2. része a sztorinak. :) Bizonyááááám,már egerünk is van. :D Jipijééééé!!!!!! Elkezdem az elejéről.......
Egyszer volt ,hol nem volt........volt egyszer 2kislány (30 és halál közt), úgy hívták őket ,hogy Évike és Dórika. Évike és Dórika egy szép napsütéses délutánon,úgy gondolták hogy összeszedik a lehullott faleveleket, mint tudjuk rend a lelke mindennek. Felszerelkezett a 2kislány ,lombseprű, lapát, partvis,zsákok...stb. ,semmit nem biztak a véletlenre. Úgy indultak neki a munkának,hogy a tercia jelentős része már úgyis rendben van,ezért maximum 1óra alatt kész lesznek. De 2 kislány tervez,és egérkaki végez.(akár velünk is :D) Szorgosan szedegették kis kacsójukkal a faleveleket,majd annyira belelendültek,hogy Évike azt mondta,ő kicsit söpröget a garázsban is,Dórika pedig gondolta szétcsavarozza a garázs előtti elfolyót(vagy mit?)és megszabadítja a falevelektől,na meg akkor már létrára huppant és a garázs feletti ereszt is kicicomázta. Közben Évike épp törölget a garázsban,s egyszercsak valami furcsa dolgot vesz észre,mivel nem volt biztos a dolgában mivel áll szemben,szólt Dórikának hogy tekintse meg ,ugyan mégis miféle szerzet lehet eme apró kis csokireszelék? :D Dórika megnézte,és határozottan kijelentette: EGÉRSZAR. Hurrrá,hurrrá!!!! Örvendeztek a kislányok. Újjabb állatkánk van,nekik is vehetünk 90 fontért drága játékokat,hogy azután külön kérésünkre ne dögöljenek meg,úgy mint kedves patkány rokonaik.:) Na akkor a 2 kislány kétségbeesett,különösen azért mert annyira,de annyira szerették volna látni új kis barátjukat( értsd: a hátuk közepére nem kivánták eme kedves szőrös teremtést). Minél tovább kutakodott Évike,annál több "csokireszeléket" talált. Dórika az eresszel pepecselt,míg Évike elkezdte kirámolni a garázst,és közben folyamatosan tudósított,hogy hány illemhelyet sajátított ki magának a kis galád barátunk. Tul.képpen TELESZARTA AZ EGÉSZET!!! Egyszercsak eljutottak a zsákokhoz,ahol volt homok ,só és faháncs ,amit a kertben akartak szétszórni. Az egyik zsákot cseppet megcsócsálta egérke,és a kislányok nagy megdöbbenésére ott találták egérke házikóját is,egy kis szőrös ,háncsos egérfészket...........(bleeeeeeeeeee -a szerk.)  jajjjajjjj,sopánkodtak...........mi lesz most velünk??? Mitévők legyünk? De egyet se féltek(értsd. viszkettek a gondolattól,hogy valahonnan rájuk támad egérkénk) ,Évike fogott egy hatalmas ásót (olyat amit a pszichothrillerekben szoktak előszeretettel alkalmazni) és megindultak az üzemen kívüli fagyasztó felé. Tisztes távolból próbálták kitalálni,mit rejthet a sok hűtőláda? De mivel nem rendelkeznek szuperképességekkel,ezért még véletlenül sem láttak át a dobozok falain. Nem volt mit tenni, Évike és új barátja, a gyilkos ásó..............meglesték mit rejt a fagyasztó? Jelentem,semmit. :)
A legtöbb dologhoz nem is férhetett hozzá a kis (genyó) állatka,viszont a golftáska miatt aggódtak. Egyetlen megoldás az volt,hogy Évike kidobta a fűre fejjel lefelé. És persze közben erősen remélték, hogy ezzel részben megoldották a helyzetet. Ezek után Évikénk kiporszívózta a garázst,és fertőtelenített mindent,míg Dórika bement a házba a kisdedekhez. A kicsinyek finoman jelezték ébredésüket,és hogy cseppet éhesek(szóval hozhatjuk a fél marhát). Miután megetette Dórikánk a csemetéket,kiültette őket a lócára(babakocsi) hogy fecserészennek egy kicsit,mint a régi öregek. Közben a 2kislány folytatta harcát az állatokkal,növényekkel...... volt még faháncs kiszórás,garázsajtó lemosás....és hasonló izgalmas, és szívüknek oly kedves tevékenység. Mire végeztek a tercia rendbetételével,már mehettek is csemetét áztatni a patakba,ugyanis eljött a lefekvés ideje. Kisdedek áztatása után,szájukba nyomták a cuclit,akkor szusszantak pár percet,majd lefektették a gyermekeket. :) .............Így lett a kerti munkából közel 6órás szenvedés. Itt a vége fuss el véle. :)
a szerk.: Azt hallottam ,hogy a 2kislány egércsapdát vételezett a mai napon,de nem túl nagy sikerrel. ugyanis ha jól hallottam, vettek valami trutyit ami sajtízű,vagy szagú. És ezzel odacsalogathatnák az egeret........na de hova? ha csapdát nem vettek mellé. :D :D Jjajajjjjj lányok, nem elég hogy a patkányaitok is vígan élnek azóta,most egy pici egérrel sem tudtok boldogulni?! :D Nem való nektek állat,ezt bizton állíthatom!!!!!!
A szerk.: az alábbi  fotókkal illusztráljuk a történetet.












2011. március 20., vasárnap

Jajajjjjjjjj a farsang! :D

Borzasztó,de így néztem ki :D

Már otthon vagyunk

Őőőőőő, izééééé..............szóval megvolt a farsangolás. Szerintünk iszonyat nagyot égtünk :D Még vacsora közben is szakadtunk a röhögéstől,hogy most mit gondolhattak rólunk? :D :D Szóval az alaphelyzet az volt,hogy az Évi velencei lady ,Hanka Bell hercegnő és én pedig a szívek királynője (kártya királynő)leszek. Majd a Gabi is meggondolta magát és bevállalta a farsangi őrületet,de minek öltözzön....? Kitalálta hogy felveszi a szmokingját,és ő lesz James Bond. :) Oksa, mi glédába vágtuk magunkat, én szívet rajzoltam a számra(ritka röhejesen néztem ki),és így fullos harci díszben elindultunk.(előtte még a Gabi elszaladt egy halom sörért,hogy majd az apukákkal lehet lazulni) Persze rendesen eltévedtünk,miközben kettőre odakellett volna érnünk.Ehelyett kb. háromnegyed 3-kor estünk be. Már a kocsiból kiszálva azon röhögtünk,hogy valószínűleg mindenki farmerban lesz,mi meg kicsíptük magunkat mint sz*ros Pista nevenapján. :D Ééééssssssss tényleg.......:D Enyhén túlöltöztünk,elkéstünk,besétáltunk a placc közepére,majd visszasétáltunk(mintha tapsviharra számítanánk,mert megjöttünk) :D, már akkor égő volt,később hoztak nekünk asztalt meg székeket,de az is a placc közepére lett pakolva. Nem tudom mit gondolhattak rólunk......bevonul 3barom+3gyerek,abból 1szmokingban,2 habosbabos ruhában(a számon a szivecske virít),1 kicsilány hercegnő(ez belefért volna még,ill. CSAK EZ FÉRT VOLNA BELE) :D, és egy ikerkocsit tolnak. Ja,és James Bond kezében van egy tescos szatyor tele sörrel. :D na szóval enyhén kilógtunk a sorból,pláne mikor a kvízkérdések megválaszolása helyett(az elejéről úgyis lekéstünk) James, a Lady and me elkezdtük megdézsmálni a tescos szatyor tartalmát. Képzelhetitek, ott ültünk a sörrel a kezünkben,körülöttünk futkostak a gyerekek,kis tigris,pillangók,katicák, batman..stb.,mi meg a 3 barom vedeltük a sört . :D Amúgy rühellem a sört ,de az, az a pillanat volt,amikor a páleszes üveget is meghúztam volna. :) A kvízkérdések végén jött ,hogy mindenki menjen ki és mondja el minek öltözött. Kivonultak a családok,mi nem nagyon mozdultunk. Egyszercsak a Gabi megindul,hogy na akkor most mi jövünk, elkapja a mikrofont és közli ,hogy ő Charlie és mi vagyunk az angyalai :D :D,és persze hozátette,hogy cseppett túlöltöztünk. Ezt is lezavartuk egy mondattal,pedig mások versekkel készültek. Néha kimentem rágyujtani,ami ált. nagy derültséget okozott az utcán :D, főleg a szám miatt szerintem. Különben voltak aranyos emberkék ott sokan,bár hosszan senkivel nem beszélgettem,csak ha elkaptak valami miatt,többnyire a ruhám volt az alap téma. :) Volt ott egy srác aki Londonból jött,és magyar könyveket árusított,meg lehetett venni az egyik magyar cukrászat sütijeiből,Évi betárazott az ischlerből. Volt rágcsálnivaló,meg szörp,meg kávé és tea. A végén jöttek a szendvicsek is,de mi akkor már indultunk,mert a törpék nyűgösek voltak.  Ja,és voltak játékok a gyerekeknek,azt szerintem élvezték. Igazából nagyon aranyosak voltak,és szerintem poén volt az egész,beleértve a ritka idétlen "antrénkat" is. :) Jöttünk,láttunk,beégtünk...............:D
A farsangon,itt még nem tértünk magunkhoz.

Hanka és a Gabi az egyik játék közben

2011. március 19., szombat

apró érdekességek

















Jelen esetben olyan dolgokra gondolok,amiket már meséltem a többségnek,de vannak akiknek talán újat jelent. Pl. itt vannak a puceváló emberek, ha megfizeted akkor mindent elintéznek helyetted.:D Van az ablakmosó brigád,akik kívülről gatyába rázzák a házat,garázsajtót,ablakot,ereszt......attól függ mit kérsz. Ma csináltam róluk képet,azokat látjátok fent. Pont azt beszéltük,hogy jó meló ez,mivel nagyrészt nem  saját vízből takarítanak,hanem mindig az aktuális kerticsapot támadják be. Bár van tartály a kocsijukban,ezért az egyik muksó a tartályból mos,a másik a kerticsapra zizzen rá. Anno még 2009-ben meglepődve tapasztaltuk,hogy minden ház olyan tiszta kívülről,beleértve a tető alatti ereszcsatornákat is. :) Csak lövésünk nem volt,hogy mégis hogyan csinálják. De egy nap megvilágosodtunk. :D Ha belegondoltok tök jó pénz 2órányi munkáért kb. 30 000 ft. ,és ebben nem volt benne minden,ez csak ablakmosás,meg az eresz külső tisztítása,de a levelek kiszedése és garázsajtó...stb. nincs benne.
Régen még az is vicces volt,hogy kint álltunk az utcán,és jött egy pasi egy "dobozos" autóval, majd elindult a szomszéd kukái felé...............poénból benyögtem,hogy na nehogymá' még a kukát is kitakarítsák. :)......és de. A kocsiban lévő tartályokból dolgozik,onnan jön a tiszta víz,és a dzsuvás is odakerül egy másik tartályba. A végén beillatosítja!!!!!! :D :-O Höööööööööööö, azért érzitek?! :D
Van kuka akció is,amikor 2kukeszt takarít egy áráért. :D Sőt ha előfizetsz,akkor észre sem veszed,és illatos kukák állnak a ház előtt.
Eltelt pár hét és nyáron megint jött egy autó a szomszédba. Na ő meg sütőket takarít,épp a grillsütőt cigőlte ki a szembeszomszédtól,hogy levakerálja a több hónapos odaszáradt marha és zöldségdarabokat. Gondolom nem kell mondanom,hogy ő is a saját cuccaival dolgozik,saját tartályokkal. Ez azért buli mert jönnek ,rendet vágnak és egy klafa illatfelhőt hagyva maguk után távoznak. :) És nem folyik sehol sem a koszos lé!!!   De ált. vállalják rendes tűzhelyek tisztítását is..stb.
Azért nem hülyék!!!! :) Jó pénz,és nem mondhatnám hogy olyan nagy kiadásaik lennének.
Ami még extraként eszembe jutott,az a szelektív kukázás itthon. Van barna kuka (recycle-újra hasznosítható cuccok),és van a fekete (household-háztartási motyók). Egyik héten a barna kukát viszik el,a másikon a feketét. Ja és az üvegeket(nem a műanyag flakonra gondolok,mert az "recicle") már külön gyűjtőbe kell vinni. Na meg ott van a zöld zsák,amit külön kellett venni,és abban lehet összegyűjteni a kerti hulladékot,amit 2hetente visznek el. :) Egyszerű nem? :D :D
Jajjj és a kedvencem a HEALTH AND SAFETY "szabály", mármint ez az őrületes "jajj de vigyázunk a testi épségedre" baromság, és éppen ezért többnyire semmit nem csinálunk. Példák a következők, az étteremben nem melegítik meg a bébiételes üveget a mikróban,mert HEALTH AND SAFETY!!!! ,azaz nem vállalják a felelőséget,hogy valami fura emberölő mikroorganizmus(tegnap este még mikroorgazmus-nak írtam,és most olvastam vissza, :D elnézést aki még azzal a verzióval olvasta!! :D)) jusson bele a babakajába,arról már nemis beszélve hogy,ha túl forró lesz a kaja,és csemetéinknek szétég a nyelve és a szájpadlása,akkor az az ő felelőségük lenne,és ezt nem vállalják. :D Barmok!!!! Vagy pl. múltkor Hanka tornaórája alatt kijött az egyik tanár egy kislánnyal ,és megkérték a kislány nagyiját,hogy tekintse meg a kislány fogát,mivel állítólag mozog,de ezt a tanerő nem nézheti meg.....HEALTH AND SAFETY!!!! Most gondoljatok bele ,hogy tornatanárnéni belenéz gyermekünk szájába,ami több mint valószínű elindítana egy baktérium lavinát (ez majdnem olyan mint a szemmel verés),és másodperceken belül elhatalmasodna valami lepra az összes gyereken,ami miatt 20km-es körzetben kilakoltatnák a lakókat,aminek a következménye ................tornatanárnénit meglincselik, és büntiből a homlokára tetoválják ,hogy HEALTH AND SAFETY .
Na meg itt van,hogy nem adnak be egy gyógyszert 3x a gyereknek a suliban,ha nekik a szabály csak kettőt enged. :D :O Mi vaaaaan? Ha 2x beadják,a harmadiknál mi történik? Jön a H(ealth)A(nd)S(afety) manó és leigázza az országot? lehet hogy ezeket már írtam,mint pl. a nutellás palacsintát sem engedik be a suliba,mert HAS (mostmár csak rövidítek),ezt speckó akár érthetném is,allergiás reakciók..stb. ,de tul.képpen úgy felidegesítenek,hogy már csakazért sem  értek velük egyet!!! Dacolok ezerrel. :D :D De millió ilyen hülyeség van még,persze ilyenkor nem jutnak eszembe. :D Majd egy csokorba gyűjtöm,ha valamikor beugrik valami,és akkor írok egy HAS bejegyzést. :)
Holnap farsang!!!!! :)

2011. március 18., péntek

Queen of hearts ;-)


Na kérem,végre megvan a jelmezem vasárnapra a magyar farsangra . :) Szívkirálynő leszek az "Alice csodaország című meséből"................nagy kár hogy világéletemben utáltam ezt a mesét.:D Most vezekelek!!!!! :D A paróka csak vicc,azt nem vettem meg. Évinek is találtunk egy nagyon szép ruhát, kicsit felül nagy rá,de "összeőckölte"(és az enyémen is ő varrogatta meg a pici lyukakat :),köszi innen is!). Az enyém meg felül szakadt volt,ezért a kb. 35 font körüli kölcsönzési díj helyett elhozhattam 15 font !!!!!! -ért örökre. :D Mondjuk nem tervezem ,hogy ebben a ruhában flangálok majd nyáron,na mindeeeeeeeegy ócsó volt. Azért van a képen a mellemen a kezem,mert ott van a lik,de   majd varrunk rá egy szívet :D. Vasárnap majd remélem legalább 1 fokkal normálisabban fogok kinézni,mint ezen a képen. :D  Amúgy ma szutyok idő volt,bleeeeee. De tegnap még sütött a nap,és kipróbáltuk a csajok új járgányait. Rakok ide fel egy képet. Jó buli volt amúgy,nagyon élvezték. Ezekkel mentünk el a Hanek tornájára és míg tornázott,megvártuk. Na újfent megkell hogy állapítsam,hogy az angol nők nem normálisak. :D Ennyi nyávogó,affektáló picsát.........óóóóóóó!!!!! Visonganak miközben beszélnek. Valahogy nehezen tolerálom ezt a fajta kommunikációs módot,vagy mi a sz*rt. :D És közben annyira erőltetett az egész,hogy 10-ből kettő tuti öli a gyerekeit. Évi mutatta,hogy szerinte melyik a "terror mami",és melyik az "örökké zord anya". A zord mami az gáz,sanszos hogy nyugtatókon él és egésznap ordít. De ott van az etetős anyuka is,aki folyamatosan zabáltattja Ellat a kislányát,míg várnak a tornázó tesóra. Ella egyem meg gurul,ül a hűtőtáskája előtt és eszik. :)

Ella csemegézik :)





Csipet csapat :)


2011. március 16., szerda

Jó éjt gyerekek, búcsúzik a Sanya mááááára............

Red Nose Day


A Red Nose Day lényege, hogy humorral gyűjtsenek pénzt a rászorultaknak, hátrányos helyzetűeknek, szegényeknek. A kezdeményezés mindig nagy összefogásokat eredményez, amelyből természetesen nem maradhat ki a divatvilág sem, sőt egyenesen élharcosai lettek a Red Nose Day-nek! A nagy nap egyébként március 18-ára esik, ezen a napon számos brit híresség fog viccelődni a BBC csatornán, hogy ezzel ösztönözze jótékonykodásra a lakosságot.A nap jelszava: 'Funny for Money!', éppen ezért a piros bohóc orr a jelképezi az akciót, illetve ez lett az esemény névadója is. Vivienne Westwood erre az alkalomra speciális póló kollekciót tervezett, amelynek különlegessége, hogy híres brit személyek portréjára egy nagy, piros bohóc orrot ragasztott.
Ha veszel valahol magadnak piros orrot,akkor azzal az összeggel is támogatod a rászorulókat. Láttam sok autón is van nózi, némelyik tök aranyos úgy :D. 18.-án Hankáéknak "fordított" napjuk lesz a suliban, de nem úgy mint nálunk(tanár és diák szerepet cserél),hanem az egyenruhájukat kell kifordítva felvenni,de nem csak kifordítva,hanem úgy hogy a háta legyen elől.....:)
Valamelyik nap volt "pancake day"- palacsinta nap. Hanka mondta hogy vinni kell palacsintát a suliba,apja sütött este egy csomót,majd kiderült hogy nem kellett vinni. Persze kételkedtünk,hogy biztos kell-e palacsintát vinni? Ugyanis a suliban ha kínai kaja lesz,már azt is megírják egy héttel előtte,mert nyilatkoznod kell,hogy ehet-e a gyerek belőle. A nagy  HEALTH AND SAFETY, na erről majd egyszer még írok. Nagyon agyament módon próbálják védeni az egészségedet....:S Amúgy a palacsinta nap,olyan mint nálunk a húshagyó kedd,a 40 napos böjtöt előzi meg. A  böjt előtt minden tiltott és romlandó dolgot felhasználtak,úgy mint liszt ,tojás,tej..............azaz.....:D palacsinta alap.
A suliban nem kellet a palacsinta,mi viszont betoltuk. Azt mondjuk nem mondanám,hogy azóta böjtölünk .:D

A hiba "elhárítódott " magától :D


Anno írtam ,hogy nemtok sajnos a megjegyzésekre reagálni,mert nem hagyja valami kis genyó ártó szellem,de most valaki levette a rontást rólam ,és már nem korlátozza szólásszabadságomat. :D Szóval mostmár válaszolni is tudok,ha megjegyzést írtok. :) Nem kötelező,de néha jól jön. Azt sem tudom kik olvassák,jó 1-2 emberről tudom...............:)

Vakegér Dóri


Nem vakultam meg,no para. :) Viszont pár napja a bal szememmel látok egy pici fekete pöttyöt,nem vészes,meg nem látom folyamatosan,csak ha fehér felületre nézek,meg nagyon világosban. De igazából akkorsem katasztrófa. Gabit megkérdeztem,és rákérdezett valakinél,aki ugyanazt mondta amit a neten találtam. Ezt úgy hívják üvegtest homály. Nem kell vele semmit csinálni csak nagy adag c-vitamint kell nyomni,szóval emeltem az adagot és majd meglátom,hogy nem látom amit most látok :D . Az előbb beszéltem unokatesómmal ( Szilvivel) és  ő azt mondta,hogy ilyenem még úgysem volt. :D Na ja! Megnéztem egy videót is erről,ahol a szemész pali pikk -pakk szétkapott egy műanyag szemgolyót,hogy érzékeltesse mi a stájsz,hosszan beszélt majd közölte,hogy ilyen mindenkinek van ,vagy lesz ,vagy volt az életében,max. van akinek felsem tűnik,és van akinek durvább. Ennyi. :)
Na tegnap miután írtam a blogba,felkeltek a csajok és elmentem velük sétálni. Nagy ötlet volt,mert elsétáltam velük az ASDA nevezetű áruházba,ami kb. 20perc séta,azaz nem gáz,csak elfelejtettem hogy felfelé kell tolni a babakocsit. :) Na rendesen kiakadtam,fájt a karom ,a lábam, a hátsóm,a hátam .....:D ,közben megálltam egy buszmegállóban,mintha a menetrendet nézném,így volt időm feltekerni a nyelvemet a számba. :) Az ASDA-ban megnéztem a ruhákat az emeleten,de nem voltam elájulva,ezért vettem egy új papucsot bentre,eredetileg is ezért mentem. Hazafelé majdnem duplán tettük meg az utat,mert menetközben elhagytuk az egyik nyunyórongyot(Sári nyuszis rongyiját),és mehettem vissza. Újra felfelé tolás,de most sprintben,hogy nehogy eltünjön a kincset érő nyunyórongy. Mire hazaértünk kifingtam. Így lett ebből 2 és fél órás séta. Amit fontos tudni,hogy rohadt nehéz őket sima talajon is tolni,iszonyat nehéz a babakocsi,és abba még jönnek ők a 20 kilójukkal,mindig fáj mindenünk.
Itt a csecse papucsom! :)

2011. március 15., kedd

Az elmúlt pár nap történései


Bocsesz,de mostanában estére mindig kidőltem. Bár egyszer elkezdtem írni,de belealudtam a közepébe. :) pénteken jött a Tamás(Évi egyik barátja),és ma megy haza,ezért hétvégén és hétfőn is császkáltunk. Szombaton Winchesterben voltunk, vasárnap Chichesterben, hétfőn Oxfordban. Oxfordban most voltam először,de naggggyyyon tetszett!!! Rögtön beújítottam egy újabb GAP kapucnis pulcsit és egy GAP pólót,mert 50 %-os Sale volt,még jó hogy nem hagyom ott. :D Nőböl vagyok,vagy mi a szösz! Most a törpék alszanak(ilyenkor de. nem szoktak amúgy aludni),mert ők is kifáradtak a 3aktív nap után,Hanek suliban van,Gabi melózik,Évi meg elvitte még Tamást vásárolni,utána meg reptér.
A kis háziállatainkról annyit,hogy napokig csend volt,majd tegnap reggel eszement kapirgálásról számoltak be az Éviék. A  patkányírtó bácsi azt mondta,hogy eleinte még aktívabbak lesznek,mert játszanak egy jót a kirakott játékokkal :D,és a mérget eldugják egy kis időre(mint a kutya),később megeszik és utána távoznak a patakhoz szomjukat oltani,és megdögleni. Azt nemtom,hogy a patkányok felfogták-e hogy ez a terv,és baromi rendes dolog lenne tőlük,ha tartanák magukat a megbeszéltekhez. :) Mindenesetre a patkányőrület Hankánál nem nagyon csitul. Este még jön a para,hogy jajjjjj mi van ha lejönnek a padlásról? Hiába mondjuk neki,hogy nincs patkány....................nem hiszi el.:D Nem is értem miért? :D :D Évinek viszont erről eszébe jutott ,hogy ő régen nagyon szeretett volna egy plüss patkányt, Remyt a Lecsó c. rajzfilmből,ezért azon agyal hogy rendel egy Jumbo Remyt :D. De kuuuurva drága ,mondtam hogy minek költeni,ha úgyis van saját kis patkány kolóniánk,biztos aranyosak ők is! Max. főzni nem tudnak,de ki nem sz*rja le. :D :D
Vasárnap elememben voltam,mert miután hazajöttünk Chichesterből,mindenki kidőlt, én meg kitaláltam hogy összehúzom a leveleket a kertben. Hanka is jött velem ,segített a drága sokat.:) Az első 10 perc útán rájöttem,hogy hülye ötlet volt tőlem,mert már akkor haldokoltunk Hankával,de megbeszéltük hogy nem hagyjuk félbe. Mondogatta is,hogy húúú de nehéz meló,de jól nyomjuk. :D Egyszer mondtam neki,hogy ne rázza már a fejünk fölött a seprűt,mert a dzsuva hullik a hajunkba,erre ő közli hogy nincs dzsuva. Én meg mondtam,hogy nézze meg a zoknimat,nekem is lekell vennem mielőtt bemegyünk,mert annyitra koszos lett. Erre Hanka : " Hááááát mert csizmában kellett volna kijönni kisfiam! " :D :D De ezt olyan pofával mondja,mintha ő lenne 32éves én meg 5. Szorgosan szedte össze a leveleket,amiket én összehúztam egy kupacba,közben benem állt a szája :D (mint mindig),de ritka jókat röhögtem rajta!
Ja,most az egyik este azon röhögtünk testületileg,hogy vacsora közben megszólalt a mosógép(lejárt és sípol,de baromi sokáig) és nem volt kedvünk felállni. Megoldás? :) Küldjük Hankát hogy kapcsolja ki. Mindenki elkezdte neki magyarázni,hogy ahol van egy piros vonal oda tekerje,de a gombokat ne nyomja,csak a tekerőt........ezt hossszan ecseteltük,mit, merre,meddig, Majd a kölök bemegy a mosókonyhába és halál nyugodt hangon kiszól : " Ahol az OFF van? " :D :D :D Azt elfelejtettük hogy tud olvasni,így megint mi voltunk a hülyék, és a törpe a bölcs. :)
Voltunk jelmezeket próbálni a farsangra,de ezt facebookon láthattátok. Yoda fejű Dóri .:D De nem választottunk semmit,viszont a héten valamit keríteni kéne,mert 20.-án lesz a farsang. Van egy üzlet,ahol eszement jó ruhák vannak,de tartok tőle hogy nagyon drágák lesznek,majd megnézzük.
Szerencsére itt is jó idő van,olyan 16 fok kb. Hétvégén is jó volt úgy mászkálni,hogy szép idő volt,jó kedvünk volt,szép helyeken jártunk..................szuper volt! :) Ja tényleg, Oxfordban láttam azt a college-ot ahol a Harry Pottert forgatták,sajna az ebédlőt most nem tudtuk megnézni,mert épp ebédeltek,mivel ez egy működő suli. Majd egyszer megnézzük. Szeretném látni,de főbe nem lövöm magam ha kimarad,mert azért nem vagyok egy Harry Kókler rajongó. :) De biztos nagyon szép. Majd facebookra rakok pár képet,bár nem annyira érdekfeszítő,mert életben szebb,és csak úgy telómmal lőttem pár képet.
Na most befejezem az írást,mert a törpök mindjárt kelnek és ebééééd. Este majd lehet hogy írok még,mert sok dolog van amit mindig kihagyok,addigra hátha beugrik. :)

2011. március 9., szerda

Nálatok laknak-e állatok? :)

Nálunk ugyanis vannak!!! :D A padláson laknak és nem tartom valószínűnek, hogy főzéssel kötnék le a szabadgyökeiket,mint Remy . Már 2009-ben is voltak fura hangok,amiket leginkább az Éviék hálójában lehetett hallani,de akkor a madarakra gyanakodtunk. Most viszont azt mondták,hogy kapirgászást hallanak reggelente. bleeeeeeee,jáááááááááájjjj. Na tegnap jött egy pasi aki az ázás miatt ruccant be,és ő is járt a padláson,de szerinte nincs patkány. Oksa megnyugodtunk,bár Hanka csóri nagyon beszart,valószínűleg ezen az sem segített,hogy mi ritka jó poénokat szültünk(szerintünk). :D ma viszont kijött egy bácsi ,aki ért a dologhoz. Felment ,majd mikor lejött,azzal kezdte hogy patkányszag van. :( Erre elég érdekesen reagáltam,amin ő jót röhögött. De megnyugtatott minket,hogy attól hogy nyitva van most a padlásajtó,nem fognak lejönni,mert ilyenkor nincsenek itt,csak éjszaka. Nappal a kertben vannak. :D Hálásan köszönöm a megnyugtatást!!! :D Utána azt mondta,hogy tul.képpen no para,mert nem fogunk velük találkozni,mivel az ereszcsatornán mennek le,annak a vége meg a föld alá megy  szerencsére. Na szóval csupa jó hír! :)  A bácsi kirakott a padláson 12 csapdát és pár játékot a kis barátainknak. :) EZ TÖK KOMOLY!!! Játékot!!!!! Értitek? :D :D Azért azt megnéztem volna,hogy azok milyen játékok? Pici giotin, pici villamosszék, hátha kedvet kapnak az öngyilokhoz,és hupppsz bezabálják a patkánymérget? :D (állítólag a játékok miatt fognak előjönni :D, de MILYEN JÁTÉKOK? :D) Na hülyén halok meg.  Amúgy a csatornából jöttek a köcsögök,és mondta is a pasi,hogy nem gáz. Őket megöli(ill. megölik magukat a pici giotinnal) és annyi,meg egy bambi. :) De olyan jófejek,hogy szuicid pillanataik legszörnyűbb részét (a habzó szájjal fetrengős,büdösre megdöglős) már nem osztják meg velünk(valószínűleg nem tudnák elviselni,hogy ez nekünk milyen lelki törést okozna), ezért miután kijátszották magukat, bezabálják a mérget,majd szépen elsétálnak valahova inni(kizártnak tartom hogy a a pubba menjenek),és ott hősi halált halnak a patakparton,mint egy jó patkányhoz illik. :) Szép történet,csak legyen így! :)  Dögöljenek szééépen sorban!!:)
Ja, és még egy alakulóban lévő darázsfészek is volt fent,de azt leverte a bácsi. Nagyon rendi tőle!!!! Patkányok mellé már csak egy komplett darázs kolónia hiányzott volna . Na meg akkor most nekik is játékot kell venni? na ne mááááááá', Évi mondta hogy 80font volt a patkányméreg+játék. Sokba kerül az állattartás! :D :D

2011. március 6., vasárnap

Hankaságok :)



Hanka valószínűleg alvajáró,ill. inkább alvaülő :), ugyanis mint kiderült éjszaka többször felriad ,tacsakosra izzadva,de tul.képpen nincs magánál olyankor. Összevissza beszél,hol magyarul,hol angolul. Ma éjszaka azt mondta az Évinek,mikor Évi nyugtatta(éjszaka van,feküdjön le,ő ott van...stb.),hogy : "Annyira szeretném leírni azt amit most mondtál!" :D :D na az ilyen furaságokból is látszik, ő alszik olyankor,de azt mondja az Évi hogy látszik is rajta,mennyire nincs képben.:) ágyám mág a zuzáját nekije! :)
Komoly 5éves kiscsirkénk olyan dolgokról tud eszmecserézni a barátnőivel,hogy levegőt alig kaptam.:) Ülnek Hanka szobájában hárman,és nekem is bekellett mennem,mert megnézhetek egy előadást. Igazából játszottak,pl. székfoglalóst, szobrosat, és 'true or dare' -igazmondósat. Az egyik lány kérdezte Hankától,hogy van-e boyfriendje :D, elkezdett viccelődni,hogy a Ben(a szomszéd kutya),de tuti tetszik neki valaki a suliból. :) Később Hanka kérdezett ,és az igazmondást választotta a barátné,na a mi Hankánk gondolkodás nélkül bedobta a kérdést: " csókoltál már meg fiút?" :D Folyamatosan csak a pasik voltak terítéken,még azt is megbeszélték hogy nekik nem tetszik a szomszéd kisfiú,a Kyle. :D Én csak pislogtam,és persze leadtam a drótot a szülőknek. Na anya és apa is padlót fogtak :D, hogy mi vaaaan? ilyenekről beszélnek? Na akkor látszott hogy,ha Gabi tehetné akkor újra "divatba hozná" az erényövet,és már most lefoglalna 3 helyet egy zárdában. :D  Jó buli ha az embernek 3lánya van! :D
Ez ugyan nem Hankás sztori,de tényleg itt a tavasz,szépen süt a nap,ma már nem fáztam kint egy pulcsiban(na jó,ha pont napon voltam).

2011. március 4., péntek

Szarban a haza....

Ma kora du. ücsörgünk a konyhában,és mondom hogy húúúúúúú de megmaradt a kakiszag az orromban,pont előtte pelenkáztunk. Eltelik egy kis idő,még mindig érzem,kimostam az orromat,de semmi. A szag nem múlik. Már szóltam az Évinek meg a Gabinak,hogy szóljanak ha látnak rajtam elkóborolt kakidarabkát :D(a pelóbol felkenődött valahova,de nem vettem észre) Egyszercsak a Gabi is mondja ,hogy szarszag van. :)És akkor jutott eszébe,hogy mi van ha az ázás a konyhában fullra a klotyótól van. Később az Évi is érezte. :( Jáááááááááááájjjjj, kedden jön a szaki,majd meglátjuk mit mond,de olybá tűnik,hogy nyakig vagyunk a szarban...................:D :( Ufff!

2011. március 3., csütörtök

tavasz?

Egy felhő sincs az égen,remélem ez így marad!!!!!!!!!!!!!!!!! :)

Vue Cinema

Kedden este elmentünk az Évivel moziba,megnéztük a 'No strings attached' című vígjátékot. Elég "nyál" volt szerintünk,de azért jól szórakoztunk.:D Kezdve azzal,hogy belépünk a moziba,ami kb. olyan kaliberű helyen van ,mint Cegléd  (eredetileg Eastleigh-ben van), viszont nagyon profi mozi volt. Ugyanis mikor bementünk ,velünk szemben volt a hosszú kajás pult- popi,üccsi,alkoholos italok,csokik,bizbaszok eszméletlen választéka- bal oldalon egy nagy fagyis pult,jobb oldalon egy gumicukis fal. Ok,ez fasza. Van itt minden,még több is mint kéne,de hol a radaiban veszünk jegyet? :D majd elnéztem srévizavé balra :), és ott láttam valami világító izéket a falon,mondom nem lehet hogy ez kell nekünk? és tényleg...... Nagyon élveztük az egészet,bepötyögtünk mindent,melyik film,hánykor,melyik székek.....stb. ,utána bankkártya bedug,bepötyög,köszöni és kiköpi(mármint a jegyet).:) nagggyyon profi volt! Utána mentünk popcornt venni,Évi kérdezi hogy kicsi vagy nagy,mondom ááááá elég a kicsi a popiból és az üccsiből, és ezek után elénk raknak 2 lavor kukoricát és 2 marmonkanna üdítőt. :-D :-O Csak néztünk ,mint Juliska és Mariska akik most gyüttek fel a hortobágyi tanyavilágból ideja a nagyvárosba (pedig nemis az). :D de komoly, a végén már azon röhögtünk,hogy ez kb. olyan élmény volt most nekünk,mintha soha nem jártunk volna moziban,de nemhogy moziban,még a civilizációt is elkerültük volna eddig. :D Fotóztunk szorgalmasan.Már kicsit ciki volt. :D Még a klotyó is tetszett nekünk. Bár sanszos ,hogy a büdös életben nem mehetünk oda többet,mert több szabályt is sikerült megszegni, pl. én csakis ott gyújtottam rá,ahol a legnagyobb dohányozni tilos tábla volt,Évi rallyzott a parkolóban,és még a jegykiadó autómata is visszaugatott nekünk. :D De megbeszéltük,hogy minden héten megkell néznünk 1filmet,most legközelebb a Gabi és Évi megy majd moziba. Beosztjuk,így nem kattanunk be. :)
A csajszikról most annyit,hogy édesek és jófejek. Bár ma az alvás az nem volt egy nagy élmény,mert basztak elaludni. Mikor úgy döntöttem,hogy na akkor mindjárt lehozom őket,és kaja van...........elaludtak. :) Hurrá! Azért is írok most a blogba. Évi meg elment Hankáért a suliba.
Ja,tegnap este megvette az Évibrekkk a repjegyeket, szóval április 10.-én megyünk haza,és 24.-éig maradunk.:)
Közben nagyban megy a szervezkedés az otthoni dolgok miatt, lakásátalakítás,Hanek sulija....stb. Jjjjjjjaaaaaaaa, és nem merem elszólni,de itt hálistennek süt a nap,na mondjuk melegem nincs,de tavaszodik. Apró örömök! :) Mára ennyi............meg egy bambi.:)

2011. március 1., kedd

Monkey Bizness





Ma délelőtt elmentünk a Monkey Bizness nevű játszóházba,hogy a törpék tutira elfáradjanak.:) Na most vagy hülye ötlet volt tőlünk,vagy eszement gyorsan sikerült őket lefárasztani :D, ugyanis max. fél óra múlva húztunk is haza,mert annyira nyügik voltak. Jelzem ezt a játszóházat nem az én derekamnak találták ki,de nem is az Évi térdének. (óóóóóóóóó, most sütött ki a nap!!!! :D Jipijéééééééééééé!!!) Na szóval lényeg az ,hogy cseppet kriplik vagyunk már az ilyen kúszás mászáshoz :D,de amúgy tök jó hely!  Most Sári és Lencse alszanak,Hanka suliban. Azt terveztük az Évivel,hogy este talán moziba megyünk,ha elaludtak a törpök. :) 
Különben jó érzés volt visszajönni :), megtaláltam a szexi zöld kertipapucsomat ,amivel Ricsi unokaöcsi szeretett szivatni. :D A fürdiben még a körömlakklemosóm is ott figyelt. :D Tegnap este ment az agyalás,hogy áprilisban mivel menjünk haza,ugyanis valami eszement drága arra az időre a repjegy. Már a kocsikázás is tervben volt,de asszem sajna az kilőve,pedig tök király lenne! :) Na jó a csajok annyira nem élveznék,ebből kifolyólag mi sem annyira. SZóval még nincsenek meg a repjegyek,mert annál álmosabbak voltunk,hogy ezt akkor lezárjuk. 
Ja,közben 2 helyen is van beázásunk,talán ma vagy holnap kijön egy szaki aki meglesi,hogy mi a "stájsz",de egy tuti, JÓ NAGY KAKESZ VAN! :( A tetejében bazi lassan csinálnak itt meg mindent,erre élő példa Frank a jamaicai asztalos :D, baromi jó fej,de ha belegondolok hogy anno 2009 augusztusában elkezdett ezt azt szerelgetni itt,és tul.képpen 2010 május-júnis környékén fejezte be..........hááááááááááát :D Viszont nagyon barátságos,jófej,kacska ujjú, ráérős pasi. :)
Végülis neki van igaza,mit hergeljük mi magunkat ,hogy minden időben legyen kész? :) Ugyan már,lazuljunk.................mmmmmmmmmm.........szívjunk el egy dzsangát és éljünk a mának :D.
Most így belegondolok,jönne a radai ide Angliába ,ha különben Jamaicában lazulhatnék! :)
Na jól van skacok,majd írok ha történik is valami. Lényeg a lényeg,minden ok!!!! :) Jól vagyunk! Jóóól vagyooook, igen jóól vagyoook ....kérhetsz bármit béééjjjbi!! :D Tényleg megkell néznem mi történt a VV4-ben !!!! Levagyok maradva. :)